Miért olyan nehéz „nemet mondani” akkor is, ha nem vagyunk éhesek?

Mindannyiunkkal előfordult már: nem vagyunk éhesek, de valaki kínál- egy nagymama szeretetből, egy barát figyelmességből, vagy egy kolléga a közös élmény kedvéért. És mi mit teszünk? Elfogadjuk. Nem azért, mert szükségünk van rá, hanem mert nem akarjuk megbántani a másikat.

Legjellemzőbb helyzetek

Étel = Szeretet

Számos kultúrában az étel a szeretet egyik legfontosabb jele. Ha visszautasítjuk, a másik úgy érezheti, hogy az ő szeretetét, törődését utasítjuk el. Ezért inkább eszünk- még akkor is, ha nem kívánjuk.

Kapcsolati félelem, nemet mondási nehézség

Sokan attól tartanak, hogy a „nem” elutasításnak tűnik, és rombolja a kapcsolatot. Sőt, egy abúzív kapcsolatban komoly félelem társulhat ahhoz, hogy merjünk bármire is nemet mondani a másiknak- társnak, szülőnek. Így a békesség, a harmónia érdekében inkább engedünk- saját szükségleteink rovására.

Mi történik bennünk ilyenkor?

Elveszítjük a testünkkel való kapcsolatot. Nem a belső éhség vezérel, hanem a másik érzéseinek védelme.  Feszültséget élünk át. Miközben eszünk, tudjuk, hogy nem vágyunk rá, mégis alkalmazkodunk. 

Bűntudat marad utána. Ahelyett, hogy jó érzéssel gondolnánk vissza a találkozásra, sokszor neheztelünk magunkra, ami újabb evési körökhöz vezethet.

Hogyan mondhatunk nemet szeretettel?

A nemet mondás nem kell, hogy bántó legyen. A titok abban rejlik, hogy megerősítjük a kapcsolatot, miközben saját határainkat is tiszteletben tartjuk. Emellett, akár támogatást is kérhetünk a másiktól.

Néhány példa:

„Nagyon finom lehet, most épp nem vagyok éhes, de szívesen elviszem későbbre.”

„Köszönöm, igazán kedves vagy, most nem kérek, de nagyon értékelem a figyelmességedet.”

„Csodásan néz ki, egy falatot szívesen megkóstolok, de most nem tudok többet enni.”

“Nekem nagyon fontos a tudatos étkezés és hálás lennék, ha támogatnál ebben.”

Ezekben a mondatokban benne van a hála, az elismerés, a tisztelet és az együttműködés igénye- így a másik személy szeretete nem érzi visszautasítottnak magát. Amikor tehát nem tudunk nemet mondani az ételre, valójában nem az ételről van szó, hanem a kapcsolatról és a szeretet kifejezéséről. Ha megtanuljuk szeretetteljesen kifejezni a saját szükségleteinket, egyszerre tisztelhetjük a testünket és a másikat is. Így nem kell többé választani az egészségünk és a kapcsolataink között- mindkettőt megőrizhetjük.

Szeretnél végre rálépni a boldog fogyás útjára? Akkor várlak itt a Boldog Fogyás Programon!

Még bizonytalan vagy? Belekóstolnál egy kicsit?

Akkor kérd az ingyenes Boldog Fogyás Minikurzust!